A hobbi és a munka jól kiegészítik egymást

Szenvedélyem a fotózás, legyen a téma a természet, egy portré, vagy egy múló pillanat művészi megragadása. Azon gondolkodtam épp az utóbbi időben, hogyan tudnám összeegyeztetni a hobbim a munkával és a tanulással. Szeretném az iskola mellett elkezdeni a munkát, és a tanulmányaimmal összefüggő melót szeretnék találni. A fotózás attól még az életem része marad, és elképzelhető, hogy a jövőben egyszer majd a hobbimból pénzt is fogok keresni. A jelen helyzetemben azonban szeretném a mérnöki tanulmányaimmal összhangban álló munkában megtalálni a helyem elsősorban, és tapasztalatokat szerezni.

Az egyetemen a hallgatótársaim között egyre gyakrabban találkozom a https://topiwork.hu webcímen lévő diákszövetkezettel. Többen ajánlották, hogy érdemes az ajánlataikat figyelni, mert nagyon jó szakmai gyakornoki lehetőségeket kínálnak.

Nem halogattam tovább az utánajárást, egyik szabad napomon időt fordítottam arra, hogy jobban megismerjem az említett iskolaszövetkezetet. Beírtam a címsorba, hogy https://topiwork.hu és belevetettem magam az oldal részletes megismerésébe. Kíváncsi voltam, hogy milyen szakmai elhelyezkedési lehetőségeket kínálnak egy hozzám hasonló egyetemistáknak…

Érdekelt, hogy kikkel dolgoznak együtt, mely cégek azok amelyeket megneveznek kiemelt partnereikként. Olyan nevekkel találkoztam, mint a Gablini vagy a Saasco, tehát a kíváncsiságomat alaposan felkeltették. Nemcsak felsorolták ezeket a neves cégeket, hanem nagyon jó kis referenciákat olvashattam eme vállalatok vezetőitől. Ettől máris a bizalmamba férkőzött a https://topiwork.hu diákszövetkezet, és nyitottá váltam a szolgáltatásaira.

Mivel szeretek elmerülni a részletekben, a partnercégek kommentjeit érdeklődve olvasgattam. A Magyar Suzuki Zrt. ajánlása is szimpatikus volt. A Gablini is kiemelte, hogy a műszaki érdeklődésű hallgatók az iskolaszövetkezet közbenjárásával minőségi szakmai tapasztalatot szerezhetnek az itt talált munkahelyeken. De a hallgatókhoz való hozzáállásukat is dicsérték, és a rugalmasság is a TopiWork előnyei közé sorolható. A Saasco a közel tízéves panaszmentes kapcsolatukat emelte ki, és annak eredményességét hangsúlyozta. Több TopiWork által közvetített hallgató helyezkedett el náluk véglegesen, az előszűrésnek köszönhetően olyan diákokat közvetítenek, akikkel passzolnak egymás igényeihez. A Klímacentrum képviselője is elismerően nyilatkozott az érkező diákok munkamoráljáról és képességeiről.

A weboldal aljára görgetve számos hasznos linket találtam. Részletesen, szakmaspecifikusan felsorolták a megtalálható munkalehetőséget, és direkt linkkel azonnal rákattinthattam a nekem tetsző ajánlatra. Szimpatikus volt, hogy a többféle módon, többféle logikai megoldással is keresgélhetek az oldalon. Ha nem a hasznos linkek vonalán szeretném a munkakeresést folytatni, csak föltekerek a weboldal tetejére, és a keresőbe beírom a vágyott pozíciót.

https://topiwork.hu

A népszerű kategóriák vonalon is elindíthatom akár a böngészést. Külön csoport alá sorolják be az egymástól jelentősen elérő állásokat. Itt például megtaláltam, hogy aki fizikai munkát szeretne végezni, számára is akad hirdetés, hiszen legalább húsz állást láttam meghirdetve ebben a kategóriában.

A műszaki területre szakosodott hirdetések számban kiemelkedtek a többiektől. Itt találtam a legtöbb hirdetést. Számos gyakornoki pozíciót hirdettek, és úgy éreztem, hogy az érdeklődésemnek megfelelő helyen vagyok. Egy villamosmérnöki pozíció bérezése kétezer és kétezer-ötszáz forint közötti órabérben mozgott. Én a magasabb bérezésre fókuszáltam, és úgy találtam, hogy a mérnök-gyakornoki bérek rendre meghaladják a kétezer forint feletti órabért. A műszaki tanulmányaim feljogosítottak arra, hogy egy szervizmérnök gyakornoki állást pályázzak meg. Nagyon tetszettek a hirdetésben olvasott feladatok: járműhibák elemzése, javítás, megoldások keresése, majd az egész folyamat dokumentálása. Az érdeklődésem az autók felé irányult, ami a fotózás mellett a másik szerelmem, és megnyugtatóan konstatáltam, hogy ezen a területen kaphatok akár munkát. Az is nagyon tetszett, hogy egy országos lefedettséggel működő szervizhálózat is a TopiWork diákszövet segítségét veszi igénybe.

Egy másik hirdetés, ahol autóvillamossággi szerelőt kerestek, szintén komolyan megszólított. De elgondolkodtam a gépészmérnök gyakornok álláshirdetésen is. Az összes álláshirdetés száma meghaladta a százhúszat, és én elégedett voltam ezzel a számmal, mert ez az a mennyiség volt, hogy szinte mindegyikre tudtam vetni egy pillantást. Átlátható volt a kínálat, nem vesztem el a hirdetések között. A HR terület és a a pénzügyi gyakornokok is el tudnak helyezkedni, de azok is, akik csak alkalmi munkát keresnek. Kifejezetten home office lehetőségre is lehetett szűrni, és az IT területre vágyó fiatalok is megtalálták valószínűleg a kínálatban a maguk pályázatát.

További hasznos információkért ellátogattam a Hallgatóknak fül alá. A TopiWork szem előtt tartja, hogy olyan munkalehetőségeket kínáljon, ahol a fiatalok tényleg minden szempontból értékes szakmai tapasztalatra tehetnek szert. A hallgatók jellemzően leigazolhatják szakmai gyakorlatként munkájukat a foglalkoztató cégeknél. A munkaadók gyakori karrier lehetőséget is kínálnak, és számtalan esetben előfordul, hogy a hallgatók teljes állásban folytatják a közös munkát a cégekkel.

A TopiWork diákszövetkezet közvetítésével vállalni munkát több szempontból is megéri. A szakmai érdeklődésnek megfelelő állást tölthetnek be a diákok, hosszútávú karrier lehetőséget kínálnak. Az adózási kedvezmények miatt magasabb órabért tudnak fizetni a diákoknak. Többféle téren gyakorlatot szerezhetnek a hallgatók: interjúztatás, munkabírás, szakmai tapasztalat szerzése. A TopiWork mellett szól a gyors adminisztráció, az ügyfélbarát koordináció, a rugalmasság. Biztonságos hátteret nyújtanak a hallgatóknak a munka világában. Bármilyen kérdés esetén készséggel állnak a hallgatók rendelkezésére.

A munkára jelentkezni kifejezetten egyszerű, nem igényel fölösleges adminisztrációt. A kiválasztott hirdetés mellett található Jelentkezem gombra kattintva tölthetem fel az önéletrajzom, és a név, telefonszám, e-mailcím meghagyását követően be is adtam már a jelentkezésem.

Fontos infó, hogy a regisztráció a TopiWork weboldalára kötelező, anélkül sajnos nem lehet munkát vállalni. A regisztráció fül alatt meghagyom a kért adatokat, és máris készen a van tagság. A tagsági díjat az első fizetésből vonják le, egyszeri alkalommal, és a diákszövetkezetből való kilépést követően visszaadják a hallgatónak.

A jelentkezés után a diákszövetkezet teszi meg a következő lépést: telefonon rövid interjút követően megismerkednek a pályázóval. A TopiWork továbbítja aztán a munkaadó felé a jelentkezést. Az állás hirdetője jelentkezni fog a pályázónál, és ha minkét félnek tetszik a munka, az adminisztrációs feladatok elvégzését követően el is kezdhet dolgozni a hallgató. A jelenléti ívet vezetni a tanuló feladata, ami letölthető a diákszövetkezet weboldaláról.

A fizetés legkésőbb tizenötödikéig várható minden hónapban. Ha pedig úgy adódik, hogy szeretnék kilépni a diákszövetkezetből, ennek a menete is egyszerű. E-mailben és telefonon jelzem, hogy nem szeretnék már tag lenni; vagy megvárom hogy elévüljön a tagságim. Amennyiben nem igazolom két félévig a hallgatói jogviszonyom, automatikusan megszűnik a kapcsolatom a TopiWork-kel.

A cégeknek fül alatt lehetőségem lett más szempontból is megismerni a diákmunka előnyeit, miután teljeskörűen felkészültem a TopiWork működését illetően és megnyugtatóan választ kaptam minden kérdésemre.

Úgy gondolom, hogy megtaláltam azt diákszövetkezetet, akiken keresztül én is el tudnék helyezkedni a közeljövőben. Az jövedelmemből pedig gyűjthetek egy jobb fényképezőgépre, hogy a hobbimnak is tovább hódolhassak.

Eldöntöttem, hogy nem habozok tovább, a https://topiwork.hu lesz a kedvenc és elsőszámú munkakereső weboldalam! Ajánlom a többi hallgatótársaimnak is, érdemes itt munkát keresni.