Tavaly szeptemberben vágtam bele először egy egynapos fotós maratonba, és őszintén szólva fogalmam sem volt, mire vállalkozom.
Reggel hatkor indultam, a hátizsákban két objektív, egy pótakku, egy palack víz és egy szendvics, ami délután háromra már úgy nézett ki, mintha rálépett volna valaki. A géppel a nyakamban indultam el, aztán fél óra után átraktam a vállamra, majd megint vissza, mert egyik pozíció sem volt jó tartósan.
A délelőtt még könnyű volt. A ferde fényben minden mellékutca úgy nézett ki, mintha kifejezetten nekem rendezték volna be, és a hátsó udvarokban olyan rozsdás vaskapukat találtam, amikre egy hete még rá sem néztem volna. Délre viszont felkerült a nap, a kontrasztok kilapultak, és ott álltam egy térképpel meg egy listával, amin még hét téma volt bejelölve.
Ekkor kezdődött az a rész, amiről a fotózásnál senki nem beszél szívesen. A macskaköves utcák és a lépcsősorok után a vádlim megkeményedett, a jobb vállam a géptáskától elzsibbadt, és a kezem annyira remegett, hogy a hosszabb záridőket teljesen el kellett felejtenem. Egy templombelsőben tíz felvételből kilenc bemozdult, és nem a gépben volt a hiba.
Este nyolcra érkeztem haza, feltöltöttem a képeket, és a monitor előtt ülve vettem észre, hogy a lábam még mindig lüktet. Aznap 26 000 lépést mutatott a telefon.
A képnézegetést végül félbehagytam, és inkább elkezdtem keresgélni valamit, amitől másnap újra ember leszek.
A keresőbe azt írtam be, hogy török fürdő élmény, mert valahol az agyamban az volt, hogy a gőz majd kioldja azt, amit a hidegvizes zuhany biztosan nem fog. Így jutottam el a karmathaimasszazs.hu oldalára, és annyira megtetszett a leírás, hogy még aznap este megbeszéltem magammal: két hét múlva ez lesz a jutalmam a következő hosszú fotós nap után.
A hamam spa, ahogy megtudtam, egy évszázados hagyomány, ami a Közel-Keletről indult, és a római meg a török fürdők találkozásából alakult ki olyanná, amilyennek ma ismerjük. Nálunk az utóbbi években lett igazán ismert, és ez látszik is: mindenki hallott már róla, de kevesen tudják, mi történik ott valójában.
A török fürdő élmény leírását a szalon oldalán olvastam végig, és tetszett, hogy lépésről lépésre végigvezetnek rajta. Nem egy homályos ígéret van kiírva, hanem az, hogy pontosan mi következik és mennyi ideig.
A kezelés egy 15 perces gőzöléssel indul, ami puhítja a bőrt és lazítja az izmokat. A kellemes hőmérsékletű gőz és az illóolajok együtt tágítják a pórusokat, a keringést is megmozgatják, és ez a rész az, ahol az ember először veszi észre, hogy a válla magától lejjebb ereszkedik.
Ezután jön a testradírozás, ami kerámiaágyon zajlik. A masszőr eltávolítja az elhalt hámsejteket, és a bőr utána tényleg más tapintású lesz, ezt egy nappal később is éreztem a karomon. A radírozás után következik a hab-masszázs, ahol kesztyűs radírozás és habosítás váltakozik, és a mozdulatok egy puha masszázsra emlékeztetnek.
A hamam ráadásul nem csak a testtel csinál valamit. A helyiség díszítése, a mozaikok és a tompa fény olyan hangulatot adnak, amiben az ember nem néz percenként az órájára. Én mindig azon kapom magam, hogy a látványt elemzem, hol lenne jó szög, hova esik a fény, de itt egy idő után ez is abbamaradt, és ez nekem szokatlan élmény volt.
Fotósként egyébként pont ez volt a legfurcsább az egészben. Egy éve mindent a keresőn keresztül nézek, és ha valami szépet látok, az első gondolatom az, hogy melyik gyújtótávval kellene megcsinálni. A gőzben viszont se gép, se telefon, és negyven perc után jöttem rá, hogy ez az első olyan hosszabb időszak hónapok óta, amikor nem képeket komponálok a fejemben.
A gőzben ülve jutott eszembe, hogy a fotózásban is pontosan ez a sorrend működik. Előbb jön a türelem, aztán a munka, és csak a végén az eredmény. Aki rögtön a kész képpel akar kezdeni, az általában rossz szögből, rossz fényben kattint egyet, aztán csodálkozik. A hamamban a 15 perc gőz ugyanez a türelmi rész, amit ki lehetne hagyni, csak akkor az egészből nem marad semmi.
A csomagajánlatokat többször átolvastam, mert nem akartam elsőre a legnagyobbal kezdeni. A 60 perces privát hamamon kívül van olyan változat is, ahol a fürdő után 90 perces thai masszázs következik, és van egy páros csomag is, amiben a masszázs után még fél óra feltöltődés jár, gyümölcstállal és pezsgővel. Ezt a legutóbbi verziót a barátnőmmel terveztük be őszre, mert az ilyesmit ketten mégiscsak jobb kipróbálni.
A csomagok közül a 60 perces privát hamamot választottam elsőre, ami egy főre 39.900 Ft, a korábbi 54.900 Ft helyett. Ebben benne van a 15 perces bőrpuhító, izomlazító gőz és a 45 perces hagyományos hamam fürdő, teljes testradírozással. A második alkalommal már a Far East kényeztető csomagot vettem, amiben a hamam után egy 60 perces thai masszázs is szerepel, és ez egy főre 49.900 Ft.
A Karma Thai masszázs szalonjai közül ez a szolgáltatás úgy nagyjából az Oktogontól gyalog három percre érhető el. Ez fotós szempontból is jól jött, mert a belvárosból, ahol a legtöbb témát fotózom, gyakorlatilag odasétáltam a nap végén.
Azt is megnéztem, kiknek ajánlják egyáltalán. A leírás szerint mindenkinek, aki hosszabb ideje stresszben él vagy dolgozik, és aki egyszerűen csak ki akar kapcsolni egy időre. Kettesben is szokták kérni, barátok, testvérek, családtagok, mert a közösen eltöltött idő közelebb hozza az embereket. Nekem elsőre az egyedüllét volt a vonzó, másodszorra viszont már értettem, miért mennek sokan párban.
A felkészülésről annyit kell tudni, hogy előtte legalább egy órával nem érdemes enni, alkoholt pedig végképp nem. Zuhanyzás után illik érkezni, de ezen kívül semmit nem kell vinni, mindent adnak. Nekem ez azért volt megnyugtató, mert a hátizsákom aznap már úgyis tele volt objektívvel meg akkumulátorral.
Egy dolgot érdemes előre tisztázni magunkban: a török fürdő élmény nem egy gyors zuhany, hanem másfél óra, amit oda kell szánni. Én az első alkalommal még azt terveztem, hogy utána beugrom a boltba, aztán a szalonból kilépve rájöttem, hogy ezt inkább nem akarom. Hazamentem, ettem valamit, és fél tizenegykor már aludtam, ami nálam maratonnap után korábban elképzelhetetlen volt.
Ami a másnapot illeti: a vádlim nem húzott, a jobb vállam nem zsibbadt, és a legfontosabb, hogy a kezem nem remegett. Kipróbáltam ugyanazt a hosszabb záridős beállítást, amivel a maraton estéjén kudarcot vallottam, és három felvételből három használható lett.
Azóta a hosszú fotós napok végét másképp tervezem. Nem a hazaérkezésnél ér véget a nap, hanem ott, ahol a testből kimegy az, amit a macskakő és a géptáska belerakott.
Ha valaki hasonlóan gyűjti a lépéseket egy fényképezőgéppel a nyakában, annak a Karma Thai masszázs hamam részlege sokkal többet ad, mint egy forró fürdő otthon. Nálam legalábbis azóta a következő fotós nap tervezésénél nem a helyszínlistával kezdek, hanem azzal, hogy az estére mit foglalok le magamnak.