A fényképezőgép feltalálása teljesen megváltoztatta azt, hogy miként gondolkozunk egy pillanat megörökítéséről. Korábban ugyanis erre szinte az egyetlen lehetőség az volt, ha lefestette valaki. Persze az első időkben még egy fotót sem volt egyszerű elkészíteni. Viszont ha volt pénzünk rá és kivártuk az időt, akkor még így is jóval hamarabb és olcsóbban megvolt, mint egy festmény.
A mai világban pedig már teljesen magától értetődő az, hogy fotókat tudunk készíteni, ráadásul digitális módon, egy eszközzel a zsebünkben. Ez pedig ahhoz vezetett, hogy most már sokkal kevésbé érdekesek vagy értékesek a fotók. Teljesen más nekem is átnézni a gyerekkori fotóimat ahhoz képest, amik most vannak a telefonomon. Éppen ezért nem meglepő, hogy a fotózás analóg módszerei egyre inkább visszaszerzik a népszerűségüket az emberek körében.
A szakmunkában is a tapasztalatra és a jól bevált módszerekre esküszöm. A Pannon-Fuvar 2000 azonban megmutatta nekem, hogy ezeket mind össze lehet hangolni a modern megoldásokkal is. Alapból azért kerestem fel őket, mert egy barátom által azt hallottam, hogy a földmunka Siófok környékén náluk intézhető el a legkönnyebben. Már hetek óta szerettem volna elkezdeni az építkezési munkálatokat, de gépi földmunka nélkül nem tudtam mit csinálni. Éppen ezért volt olyan reménykeltő ez az alternatív megoldás.
Már az teljesen újdonság volt nekem, hogy a Pannon-Fuvar 2000 oldala mennyire könnyen átlátható volt. Általában az ember csak szájhagyomány útján szokott hallani ezekről a szakemberekről és vakon meg kell bíznia az ismerőse véleményében. Így azonban sokkal többet olvashattam arról, hogy mégis kik ők és milyen a hozzáállásuk a munkához.
A földmunka Siófok környékén náluk tényleg igényelhető, ez azonban nem az összes szolgáltatás, amit ajánlani tudnak nekünk. A felső menüből ezeket mind át tudjuk tekinteni. Ha építkezésről van szó, óriási segítség lehet például a betondarálás, illetve az építkezési hulladék szelektív elszállítása. Előbbi arra is jó, hogy a különböző elhasznált alapanyagokat visszaforgassuk az építkezésünkbe, ezzel pedig pénzt spóroljunk könnyedén.

Tehát alapból nagyon meggyőző volt az, amit láttam, de tudni akartam, hogy pontosan milyen feltételek mellett érhető el náluk a földmunka Siófok környékén. Erre is volt egy külön tájékoztató. Itt bemutatták nekem, hogy mi teszi őket olyan különlegessé a többi céghez képest. Alapból a gyorsaságban verhetetlenek, ez azonban nem fog a minőség rovására menni. Mivel ez a sebesség annak köszönhető, hogy a gépipari technológia legmodernebb megoldásait használják.
Ráadásul amiatt sem kell majd félnünk, hogy látatlanban kelljen kifizetni nekik a munkadíjat. Mivel lehetőségünk van egy ingyenes helyszíni felmérésre is. Ennek keretein belül pedig kiszállnak majd hozzák és megnézik a terepet. Nekem ez azért volt egy olyan nagyszerű ajánlat, mivel ebből is látszott, hogy nem azt akarják, hogy rögtön elköteleződjünk mellettük. Ha esetleg nem tetszene az az összeg, amennyit a munkálatokért kérnek, akkor nyugodtan vissza tudjuk utasítani őket úgy, hogy ezzel nem okozunk magunknak semmilyen anyagi kárt.
Azt éreztem, hogy a földmunka Siófok környékén tényleg náluk lesz a legjobb módon megoldható, úgyhogy fel is kerestem őket. Ez szokott egyébként a legnehezebb része lenni a folyamatnak, náluk azonban nem kellett hónapokat várnom, mire nekiálltak. Éppen ezért tényleg hamar készen voltunk a szükséges földmunkával és nemsokára már meg is tudtam építeni a saját házamat. Ez pedig csak az ő segítségükkel sikerülhetett.