Biztosan mindenkinek volt legalább egy gyerekkori elképzelése, hogy “mi lesz ha nagy lesz”. Ezek gyakran csak álmok, vagy szinte megvalósíthatatlan dolgok voltak, amikből később kinőttünk, vagy teljesen feledésbe merültek. Nagyon kevesen vannak azok, akik valóban azzal foglalkoznak felnőttként is, amiről gyerekként álmodoztak. Éppen ezért eleinte én sem hittem, hogy velem ez megtörténhet.
Amikor kicsi voltam, mindig fotós akartam lenni. Volt egy kis játék fényképezőgépem, amit állandóan magammal hordtam a nyakamba akasztva. Képeket rajzoltam, hogy legyen mit előhúzni belőle, mintha éppen akkor fényképeztem volna. A felnőttek mindig jól szórakoztak ezen. Abban az időben teljesen meg voltam győződve arról, hogy fotósként fogok majd dolgozni.
A fotózás iránti szeretetem mindig megmaradt. Telefonnal is mindenhol fényképeztem, valamint a születésnapomra többször kaptam kamerát és különféle fotós kiegészítőket. Azonban amikor érettségi után el kellett döntenem, hogy hol tanuljak tovább, nem volt elég bátorságom ahhoz, hogy fotós iskolába menjek, mivel “abból úgysem lehet megélni”. Jó tanuló voltam, így szinte bármilyen továbbtanulási lehetőség nyitva állt előttem. Ezért más utat választottam a gyerekkori álmom helyett.
Az egyetem alatt ismét feltűnt a szaktársaimnak is, hogy tehetséges vagyok a fotózásban. Gyakran kértek meg engem, ha valamihez szerettek volna egy jó minőségű képet magukról. Sokszor mondák is, hogy miért nem mentem fotósnak. A diploma megszerzése után elkezdtem dolgozni, de soha sem szerettem meg a munkámat. A szabadidőmben mindig a fényképezéshez menekültem. Végül egy napon nagyon elegem lett. Elegem lett abból, hogy minden nap olyan dologgal foglalkozom, amit soha nem szerettem, és soha nem is fogok megszeretni.
Így hát tettem egy nagyon bátor lépést, és beiratkoztam fotós képzésre. Már a képzés alatt sok felkérést kaptam, amikor pedig megszereztem róla “a papírt” is, hivatalosan is fotós lettem. Végre azt csinálhattam amit mindig is szerettem volna. És az évek alatt eljutottam odáig, hogy azon kezdtem gondolkozni, talán alapítanom kellene egy fotós céget.
Az interneten böngészve találtam rá a grossoffice.hu weboldalára. Ez a honlap bárkinek a segítségére lehet, akinek bármilyen cég, például bt alapítása kapcsán lenne szüksége tanácsokra. Illetve abban az esetben is hasznos, ha már meglévő vállalkozásunknak az ügyeit szeretnénk intézni.
A honlap egy nagyon egyszerű és letisztult felület, amelyen könnyen megtalálhatjuk amit keresünk. A nyelvezetétől sem kell tartanunk, ugyanis mindent közérthető módon, komplikált szakszavak nélkül magyaráznak el rajta. A főoldalon rögtön a cégalapítás során leggyakrabban elkövetett hibákat tekinthetjük meg. Szerintem ez nagyon figyelemfelkeltő és kiváló választás arra az oldalra, amelyet elsőként lát meg a weboldalra érkező érdeklődő ügyfél. Ha valamit jól akarunk csinálni, talán az egyik első és legfontosabb dolog, hogy megtudjuk, hogyan ne csináljuk!
A cég alapítás egyébként sem egy olyan tevékenység, amely esetében megérné a saját tapasztalatainkból tanulni: hiszen ezzel sok pénzt is veszíthetünk. Ezért a legjobban tesszük, ha elolvassuk a leggyakrabban elkövetett hibákat. Ezek között egészen egyszerűek is vannak, amelyekre talán elsőre nem is gondolnánk. Ilyen például a cégünk nevének megválasztása. Az új cég nevének legalább három karakterrel el kell térnie a már meglévő cégek neveitől. Mivel ezt szinte teljesen lehetetlen előre ellenőrizni, akkor járunk a legjobban, ha minél hosszabb cégnevet választunk.
Egy további alapvető dolog az okmányaink érvényességének ellenőrzése. Mivel az alapításkor be kell mutatnunk személyes iratainkat, nem árt előtte meggyőződni arról, hogy érvényesek-e; nehogy kellemetlen meglepetés érjen minket. Az is egy gyakori hiba lehet, ha az alapító tagok a könyvelőn próbálnak spórolni. A pénz valóban az egyik legfontosabb tényező, és ahol csak tehetjük, meg kell próbálnunk takarékoskodni vele. Azonban ha a lehető legolcsóbb könyvelőt bízzuk meg a cég alapításához, az nem feltétlenül jó ötlet. Gondoljunk úgy a cégünkre, mint jövőbeni fontos pénzforrásra: így könnyebben rászánjuk alapításkor a szükséges összegeket.
A gyakori hibák alatt gyakori kérdéseket találunk. Véleményem szerint ezek olvasása legalább olyan hasznos, mint a sokszor elkövetett hibáké; hiszen hozzánk hasonló, a kezdetekben tanácstalan emberek tették fel őket. Itt található egy összehasonlítás is a kft és a bt alapítása között. Ebből megtudhatjuk, hogy melyik cégtípusnak melyek az előnyei és a hátrányai, illetve azt is, hogy számunkra kft vagy bt alapítása éri meg jobban. A cégalapítás általános feltételeiről is olvashatunk ezen a felületen. Fontos például, hogy a tagok és az ügyvezető közül senki se legyen eltiltva. Valamint az is, hogy legyen érvényes személyi igazolványunk, lakcím kártyánk, és adóazonosító kártyánk. A személyi igazolvány útlevéllel, vagy jogosítvánnyal kiváltható. A cégalapítás fontos feltétele továbbá a jogszerű székhely.
Amennyiben nincs székhelyünk, esetleg azt sem tudjuk, hogy mi az: a grossoffice.hu-nál székhelyszolgáltatás is elérhető. Egy külön oldalt szenteltek ennek a szolgáltatásnak a bemutatására. Budapesten, több vidéki helyszínen, valamint Újlengyelben érhetők el a székhelyszolgáltató irodáik. Utóbbinak az az előnye, hogy a település iparűzési adó mentes. Az árakat jól látható és érthető módon tüntették fel. Van lehetőség a befogadó nyilatkozat online kitöltésére is: ezzel jelentősen felgyorsítva a folyamatot. Ezen kívül információkhoz juthatunk azzal kapcsolatban is, hogy milyen előnyökkel jár számunkra, ha székhelyszolgáltató irodát választunk.
Többek között vállalják az érkezett küldemények kezelését, tárolását, postázását, elektronikus archiválását, a cég nevének feltüntetését egy cégtáblán, üzleti cím biztosítását. A székhely minden cég számára nagyon fontos: akár kft, akár bt alapítása előtt állunk, minden esetben kell választanunk cégünk számára székhelyet. Ennek hiányában ugyanis nem alapítható meg szabályosan. Amennyiben nem lenne saját ügyvédünk, a grossoffice.hu tud segíteni a megfelelő szakember megtalálásában is.
Meglévő cégek esetében szintén tudnak segítséget nyújtani: lehetőségünk nyílik általuk cégmódosításra. Ez akkor lehet szükséges, ha a cég alapító okiratában valamilyen változások következnének be. Ezeket kötelesek vagyunk 30 napon belül bejelenteni. Lényeges, hogy ha több információt is szeretnénk módosítani, akkor azt lehetőleg egy alkalommal tegyük meg: mivel a grossoffice.hu-nál ennek nincs plusz költsége.
Ha a “Kapcsolat” feliratra kattintunk, láthatjuk az összes elérhetőségüket. Az oldal tetején a központi számaikat láthatjuk, rögtön alatta pedig egy online üzenetküldő adatlapot. Nagyon hasznosnak találom az ilyen űrlapokat, mivel sokkal egyszerűbben és gyorsabban küldhetünk velük üzenetet. Nem számít, hogy mikor érünk rá éppen, ennek a segítségével akármilyen időpontban feltehetjük kérdéseinket. Illetve azoknak is nagyon előnyös lehet, akik nem szeretnek telefonálni, és könnyebben szedik össze gondolataikat, ha írásban fogalmazhatják meg azokat. Lejjebb megtalálhatók a székhelyszolgáltató és ügyfélfogadó irodák pontos címei, elérhetőségei, nyitvatartási idejük. A helyszínekhez Google-térképeket is csatoltak a könnyebb tájékozódás érdekében.
Felfedeztem azt is, hogy a honlapról megnyitható egy blog, amelyen további hasznos információkat tudhatunk meg a cégalapítás és üzemeltetés szabályairól.
Már alig várom, hogy elindíthassam a saját fotós cégemet! Mindenkinek azt ajánlom, hogy kövesse az álmait. Amikor pedig eljut a megvalósításig, nézze meg a grossoffice.hu weboldalát.